A lakhatási szegénységgel – vagyis a lakhatás megfizethetőségével, minőségével, biztonságával vagy elérhetőségével – kapcsolatos társadalmi problémák és feszültségek leginkább helyi szinten érződnek, ugyanakkor az önkormányzatok mozgástere korlátozott a témában. Minden önkormányzatnak elemi érdeke lenne egy stratégiai szemléletű, hosszú távú lakáskoncepció kidolgozása, amely számonkérhető és átlátható.
A lakáskoncepció központi célja a lakhatási válság káros társadalmi hatásainak enyhítése, valamint a lakhatás területén jelentkező társadalmi különbségek felszámolása kell, hogy legyen. Ezért kiemelt figyelmet kell fordítania a lakhatási gondokkal küzdő háztartások széles csoportjainak problémáira és a legszegényebb rétegek támogatására.

Az önkormányzatoknak a többi stratégiai tervezési dokumentummal és közpolitikai koncepcióval összhangban kell megalkotniuk saját lakáskoncepciójukat. A lakáspolitika ne izolált intézkedések halmazát jelentse, hanem szerves módon kapcsolódjon más helyi rendelkezésekhez, hogy ilyen módon is erősítsék egymást. A helyi lakáspolitikának holisztikus szemléletűnek kell lennie, azaz több szempontból közelítse meg a helyi lakhatási folyamatokat, különböző eszközök összehangolt bevezetésével. Ezek vonatkozhatnak az önkormányzati bérlakásállományra, a magánbérleti szektorra, vagy az üres magántulajdonú lakásokra. Az elért eredmények és kihívások kiértékelése, valamint a helyi lakáshelyzetről való rendszeres adatgyűjtés is legyen része egy jól működő, helyi lakáspolitikának.

A helyi önkormányzatok lakáspolitikai szabályozásai gyakran átláthatatlanok és kiszámíthatatlanok, adott esetben pedig egyenesen törvénysértők. Alapvető minimumnak tartjuk, hogy a helyi önkormányzatok ne alkossanak saját hatáskörüket meghaladó, törvénybe ütköző, diszkriminatív helyi rendeleteket lakásügyben. Emellett biztosítani kell, hogy az állampolgárok egyszerűen tájékozódhassanak a helyi lakásügyekkel kapcsolatban: értsék és átlássák a szabályozásokat, elérjék a szükséges tájékoztatókat és dokumentumokat, valamint ügyfélbarát módon konzultálhassanak a hivatal munkatársaival.

Jelenleg Magyarországon korlátozottak a lakásüggyel kapcsolatos, önkormányzatok számára elérhető központi támogatások. Így felértékelődnek az elérhető külső források, különösen az EU által biztosított pályázatok és pénzügyi eszközök. Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az önkormányzatok figyeljék a pályázati lehetőségeket, szánjanak erőforrást a kiírásokra válaszoló projektek kidolgozására, és aktívan tegyenek az elérhető források lakásszektorba való becsatornázásáért. Az EU-s támogatások egy része a Kohéziós Alapból érkezik, és az operatív programokban férhetnek hozzájuk az önkormányzatok, a magyar állam közvetítő intézményein keresztül. Ezeken kívül az Európai Bizottság által közvetlenül kiírt keretprogramok pályázatain is indulhatnak, mint a Horizont Európa vagy az Európai Városfejlesztési Kezdeményezés (European Urban Initiative). A Szociális Klímaalap 2025 és 2032 között kb. ezer milliárd forint célzott támogatást fog biztosítani Magyarország számára az energiaszegénység kezelésére; vagyis azon háztartások helyzetének javítására, akik nem tudják megfizetni a fűtés vagy egyéb alapvető energiaszolgáltatások tisztességes életminőséghez szükséges szintjét.

Magyarország lakosságának kb. 8%-a fogyatékkal él vagy súlyosan korlátozott. Az ebbe a csoportba tartozó emberek lakhatási szempontból rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert amellett, hogy gyakran alacsony jövedelemmel rendelkeznek és a lakhatás megfizethetőségi problémái erősen hatnak rájuk, valamilyen támogatási, gondozási szükségletük is van. A fogyatékkal élő emberek számához képest kevés a szociális intézményekben elérhető férőhely (összesen kb. 15 ezer), és ezek nagy része méltatlan körülményeket biztosít. A fogyatékkal élő emberek több mint kilenctizede számára a családja oldja meg a lakhatást és a gondozást, ami különösen a szülők elöregedése, betegsége esetén gyakran fenntarthatatlan helyzet. Mindezek miatt a támogatott lakhatási lehetőségek drasztikus bővítésére lenne szükség, amiben az önkormányzatoknak is fontos szerepet kell betölteniük.

A roma népesség összetett lakhatási problémákkal jellemezhető sérülékeny csoport, akik körében ezen problémák súlyosbodására számíthatunk. A szegregált lakáshelyzetek felszámolására komplex programokat szükséges indítani, az önkormányzatok vezetésével és az érintettek bevonásával. E beavatkozások elsősorban városi és községi szegregátumokban vagy telepeken történnek. A roma népesség lakhatást segítő eszközökhöz – például lakásfenntartási és adósságkezelési támogatásokhoz, megfizethető lakhatási megoldásokhoz és lakáskorszerűsítést segítő programokhoz – való hozzáférését segíteni kell. A lakhatási problémák egy részének megoldása jogsegéllyel és tanácsadással is támogatható.

A kilakoltatásokat leggyakrabban a lakásszegénység és a magas lakhatási költségekkel összefüggő hátralékok, valamint az eladósodottság okozzák. Az elhelyezés nélküli kilakoltatások az érintettek számára sokszor helyrehozhatatlan törést jelentenek lakhatási és családi helyzetükben, társadalmi kapcsolataikban, munkavállalási lehetőségeikben. A kilakoltatott emberek egy része a szociális ellátórendszerbe kerül, ahol ellátásuk többe kerül, mint amennyi a lakásban tartásuk költsége lenne.
Az önkormányzati tulajdonú bérlakásokból anyagi gondok miatti, elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalma, valamint a folyamatban lévő kilakoltatások leállítása fontos első lépések. Ha mégis megtörténik a kilakoltatás, az elhelyezésnek lehetőség szerint másik, megfizethetőbb, de önálló lakásban kell történnie. Ennek hiányában az intézményi elhelyezés is elfogadható lehet (ami jelenleg is létező gyakorlat néhány önkormányzatnál). Általánosságban viszont inkább az a cél, hogy a kilakoltatások megelőzhetőek legyenek, és ehhez az önkormányzatok megadják a szükséges támogatást. 

A társadalmi egyenlőtlenségeket mérséklő helyi lakáspolitikák elengedhetetlen feltétele a helyi szociálpolitikák lakhatás-vezérelt felülvizsgálata, vagyis a lakhatási célokban való támogatás szerves módon való beépítése. A másik oldalról pedig ki kell alakítani a lakhatási szegénység és a lakásvesztés megelőzését szem előtt tartó szociális szolgáltatásokat, amelyek egyik központi célja a lakásvesztés megelőzése kell, hogy legyen. Ennek érdekében az önkormányzatok helyi adósságkezelési szolgáltatás kialakításával, jogi segítségnyújtással, a rendezetlen tulajdonviszonyok felszámolásával, a szociális munkatársak anyagi megbecsülésével segíthetik a területükön élő, lakhatási problémákkal küzdő háztartásokat.

A települési önkormányzatok 2015 óta saját hatáskörben ún. települési támogatást folyósíthatnak az általuk hozott szabályok szerint, amely – megfelelő helyi szabályok megléte esetén – részben helyettesítheti a korábbi állami finanszírozású lakásfenntartási támogatást. Adósságkezelési szolgáltatást is helyi hatáskörben, döntően saját forrásokból állíthatnak fel. Az ilyen célra fordítható központi finanszírozás megszűnésével, a települési támogatások jelenlegi rendszerében az eleve nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok kevésbé engedhetik meg maguknak a támogatások folyósítását. Így azok nem érnek el minden rászorulót, akikhez pedig elérnek, ott a folyósított összeg gyakran rendkívül alacsony. Ezért elengedhetetlennek tartjuk, hogy a települési önkormányzatok juttatásai (települési támogatás, rezsitámogatás stb.) legyenek elérhetőek a lakás- és energiaszegénységben érintett lakosság minél szélesebb köre számára, továbbá minden településen legyen elérhető a szociális tüzelőanyag-támogatás. Fontos, hogy az önkormányzati juttatásokra jogosultak köre elsősorban rászorultsági alapon legyen meghatározva.

Az energiaszegénység egyik fő tényezője a lakóépületek energetikai állapota.
A magyarországi lakások háromnegyede energetikailag korszerűtlen, és nagyjából a lakosság 10%-a érintett az energiaszegénység valamilyen összetevője által.
Az energetikai problémákkal küzdő háztartások és lakások nagy része magántulajdon, ennek ellenére az önkormányzatok ezek műszaki és energetikai megújításához is hozzájárulhatnak különböző eszközökkel. A lakóépületek korszerűsítését elsősorban pénzügyi támogatással lehet elősegíteni, amelyhez a települések felhasználhatnak saját forrásokat, pályázhatnak európai uniós forrásokra, vagy segíthetik a létező állami forrásokhoz való hozzáférést (pl. falusi CSOK). Az energiaszegény háztartások speciális elbírálásban is részesülhetnek (pl. a költségek magasabb hányadának támogatása).
A minőségi épületfelújítást segíti, ha műszaki tanácsadással is tudják támogatni az épülettulajdonosokat. A korszerűsítési támogatásokban a szociális ellátórendszer tagjai jelezhetik a rászorultságot, valamint a támogatás igénylésekor az adminisztrációban is közreműködhetnek.

A lakóépületek műszaki állapota mellett az energiaszegénység másik fő tényezője az energia ára. A lakhatási költségek átlagosan 60%-át az energiakiadások teszik ki.
A megfizethetőségi problémák és a közüzemi tartozások kezelésére, a pénzügyi nehézségekkel küzdő energiaszegény háztartások segítésére javasoljuk: a célzott rezsitámogatás bevezetését, a szociális tüzelőanyag támogatás rászorultsági elvek mentén történő kialakítását (adott esetben az állami támogatás kiegészítésével), valamint adósságkezelési szolgáltatás bevezetését.

A közterületi hajléktalanságot különböző jogszabályok 2010 óta büntetik Magyarországon. A legutóbbi fordulópont 2018-ban történt, amikor az Alaptörvény, majd a szabálysértési törvény módosítása nyomán az egész ország területén jogellenessé vált. Sok önkormányzat helyi rendeletben is bünteti a közterületi hajléktalanságot és az ehhez az élethelyzethez szorosan kapcsolódó tevékenységeket, gyakran a jogalkotói hatáskör túllépésével, törvénysértő módon. Ezek a jogszabályok nem nyújtanak választ a hajléktalanság problémájára, és hatásukra a szociális segítők is nehezebben találják meg a hajléktalan embereket. Ezért javasoljuk, hogy minden önkormányzat helyezze hatályon kívül a hajléktalanságot kriminalizáló helyi rendeleteket.

A lakhatást nyújtó intézményekből nincsenek érdemi kivezető utak. Emiatt gyakori, hogy az érintettek különböző intézmények között „cirkulálnak” hosszú évekig, vagy az intézményből kikerüléssel visszajutnak korábbi kritikus lakhatási helyzetükbe. Kulcsfontosságúak a célzott lakhatási programok a különböző célcsoportok számára, ezzel senki sem marad a szükségesnél tovább intézményi lakhatásban.
Az önkormányzatok felelőssége, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel bővítsék a megfizethető lakhatási lehetőségek körét, így idővel elkerülhető, hogy a rászoruló emberek lakhatásuk megoldatlansága miatt ragadjanak hosszú távra intézményekben.
A helyek felszabadulásával pedig a lakhatási krízishelyzetbe kerülők gyorsabban kapnának férőhelyet, így megelőzhetőek lennének a hosszú várólisták.

Az intézményeken keresztül vezető lépcsőzetes út helyett / mellett célzott lakhatási programokat kell bevezetni az intézményeken kívül élő hajléktalan emberek és más akut lakhatási krízishelyzetbe kerülők számára. Ennek módszertanában az elsőként lakhatást megközelítés ad iránymutatást. Ennek lényege, hogy hajléktalanságban élő, azon belül is a különösen sérülékeny helyzetű embereknek első lépésként lakást kell adni, majd ahhoz támogató szolgáltatásokat rendelni. A tapasztalatok szerint így az érintettek jelentős többsége hosszú távon meg tudja tartani lakhatását. Magyarországon több önkormányzat indított elsőként lakhatást programokat; ezek szélesebb körben való elterjesztésére és intézményesítésére van szükség.

Az önkormányzati bérlakásszektor az egyik legfontosabb erőforrás, amellyel az önkormányzatok elő tudják segíteni lakáspolitikai céljaik megvalósulását. A megfizethető bérlakásállomány bővítésére hatalmas a társadalmi igény: a lakásárak és a magánbérleti díjak folyamatos növekedésével egyre nő azok száma, akiknek megfizethető lakhatási lehetőségre van szükségük. Ezért minden önkormányzatnak törekednie kell arra, hogy növelje bérlakásállományát, javítsa állapotát, és megújítsa lakáskezelési rendszereit is. Alapelvnek kell lennie, hogy az önkormányzati lakásszektorból származó bevételeket a megfizethető bérlakásállomány fenntartására és bővítésére kell elkölteni, illetve hogy a lakásokat privatizáló, leépítő logikájú helyi lakáspolitikát minden önkormányzatnál felváltsa a bővülési célú, ambiciózus és hosszú távra tervező, szociálisan és környezetileg érzékeny lakáspolitika.

Az önkormányzat saját tulajdonú állományán túl is tudja támogatni a megfizethető bérlakások számának növekedését. Erre a megközelítésre az önkormányzatok korlátozott anyagi erőforrásai miatt kiemelt módon van szükség, hiszen így nem nekik kell előteremteniük a teljes forrást. A megfizethető bérlakásállomány részei lehetnek a külső szereplők által működtetett lakásügynökségek, a nonprofit szereplők lakásbérleti programjai, vagy a hosszú távon megfizethető, használati jogon alapuló lakásszövetkezetek. Ahhoz, hogy jó partnerségi viszony alakuljon ki, és a külső szereplők által létrehozott nonprofit lakásszektor érdemben bővülni tudjon, tiszta és támogató szabályozásra és adópolitikára, valamint a nonprofit lakásszolgáltatók számára elérhető támogatásokra van szükség az önkormányzatok részéről.

A megfizethető lakhatás elősegíthető aktív telekpolitikával. Ha az önkormányzat az ingatlanpiacon kívül, saját tulajdonban tartja és lehetőség szerint növeli telekvagyonát, mérsékli az ingatlanokkal és ingatlanárakkal való spekulációt.
A vagyongazdálkodási tervbe az önkormányzati vagyon lakhatási célú felhasználásának szempontjait is javasoljuk beépíteni. Szorgalmazzuk egyes önkormányzati tulajdonú üres telkeken a telektulajdon és az épülettulajdon szétválasztását, amely jó eszköz a tartós megfizethetőség biztosítására. A telkek és ingatlanok szociális szempontok mentén való hasznosítására a közösségi földalap (telkek tulajdonlására és kezelésére hivatott önkormányzati alap) és a koncepciópályázat (tartalom, és nem ajánlott ár alapján elbírált pályázat önkormányzati ingatlanok hasznosítására) kínálhat progresszív megoldásokat. Továbbá szükséges minimalizálni a köztulajdonban lévő telkek magántulajdonba kerülését.

A lakásügynökségek olyan szervezetek, amelyek úgy képesek bővíteni a megfizethető lakásállományt, hogy megfizethető bérleti díjakkal kezelnek és adnak bérbe magántulajdonú lakásokat. Emellett önkormányzati tulajdonú lakásokat is kezelhetnek; ebben az esetben a rugalmasabb szervezeti struktúra és adminisztráció jelent előnyt a klasszikus önkormányzati lakáskezeléshez képest. Lakásügynökséget közvetlenül is létesíthet önkormányzat, vagy együttműködhet olyan nonprofit szereplővel, amely sajátot üzemeltet. A lakásügynökségek a megfizethető bérleti díj mellett támogató szociális munkát is nyújthatnak a lakóknak.

2012 és 2020 között Budapesten több mint 130 százalékkal, de országosan is közel a duplájára nőttek a magánbérleti díjak. Lakáspolitikai szempontból a rövid távú lakáskiadás lakásokat von el a hosszú távú lakáskiadás piacáról, ezáltal csökkenti a kínálatot és növeli a bérleti díjakat. Ez a probléma elsősorban a nagyobb városokat és a turisztikai célterületeket érinti. A 2020. évi XCVI. törvény alapján a települési önkormányzatok saját hatáskörükben megszabhatják, hogy a területükön működő magánszálláshelyek egy naptári éven belül legfeljebb hány napig adhatóak ki. Javasoljuk, hogy a nagyobb városok, turisztikai célterületek és a budapesti kerületek éljenek a törvény adta lehetőséggel, és a saját hatáskörükben korlátozzák a rövid távú szálláskiadást.

A magánbérleti szektor az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a lakáspiacon, különösen a fiatalok körében, azonban továbbra is alulszabályozott. Így mind a bérbeadók, mind a bérbevevők számára számos bizonytalanságot rejt magában. Bár a szektor megnyugtató szabályozását országos szinten lehetne a leghatékonyabban rendezni, több olyan eszköz is létezik, amellyel az önkormányzatok átláthatóbbá, megfizethetőbbé, kiszámíthatóbbá tehetik az albérletpiacot. Ilyen lehet az önkormányzati jogsegélyszolgálat (bérlőknek és bérbeadóknak egyaránt), a mediációs szolgáltatás vitás esetek kezelésére, vagy a tudásterjesztés és szemléletformálás a bérlői és bérbeadói jogok kapcsán.

A belföldi és a külföldi munkaerővándorlás következtében a lakhatási szegénység összekapcsolódott a dolgozói szegénységgel. A vándormunkások ideiglenes vagy tartós elszállásolására különböző megoldások jöttek létre, amelyek számos esetben helyi konfliktusokat szültek és nem is nyújtanak méltó lakhatást. Egyik javaslatunk, hogy az önkormányzat a munkáltatók, az elszállásolt dolgozók és a „helyi lakosság” között mediáló szerepet vállalhat fel. Emellett megfontolhatja magatartási kódex kidolgozását is, amely a településen elszállásolt, életvitelszerűen élő dolgozók méltó lakhatási körülményeiről szól és az érintettek közötti partnerségi elven alapul. Továbbá, az esetleges lakhatási célú visszaélésekre bejelentési csatornákat is létrehozhat az önkormányzat.