Lakhatási Minimum

A Lakhatási Koalíció magyarországi, lakhatással foglalkozó szervezetek laza szövetsége. 

A 2010-es évek elején merült fel az igény arra, hogy lakhatási szervezetek együtt gondolkodjanak. A Város Mindenkié (AVM) csoport, az Utcáról Lakásba! Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás Kft. kezdtek el először egymással rendszeresen egyeztetni. Szervezeteink többféle terepi, kutatási és szakpolitikai munkát végeztek különböző felállásokban együttműködve az elmúlt évtizedben.

Közös, nyilvános kiállásra először 2017-ban került sor, ez volt a Lakhatási 6×6. Az AVM szervezésében, az akkori Gödör Klubban mutattuk be a javaslatcsomagot, melyet az országgyűlési választásokra jelöltet állító szervezetek is támogathattak.

Az első érdekvédelmi akciónk 2021-ben a Lakástörvény tervezett módosítása elleni tiltakozás volt, amelynek sikere szorosabbra kovácsolta a Koalíciót. Ebben már az időközben megalakult Periféria Központ is aktívan részt vett. 

A következő alkalom a 2022-es országgyűlési választások voltak, amire egy, a teljes lakhatási problémakört átfogó javaslatcsomaggal álltunk elő. Ez volt a Lakhatási Minimum, amely azt a célt tűzte ki, hogy a választáson induló pártok építsék be programjaikba ezeket az intézkedéseket. Ebben a Lakhatási Minimumban már az Utcajogász Egyesület, és két, fogyatékos emberek érdekvédelmével és lakhatásával foglalkozó szervezet (a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Alapítvány és az Önállóan lakni – közösségben élni csoport) is részt vett. 

Jelenlegi célkitűzésünk, hogy a közelgő, 2024-es önkormányzati választásokra olyan javaslatokat tegyünk, amelyek helyi szinten, az eltérő lehetőségeket figyelembe véve tudják orvosolni a lakhatási válság tüneteit. Ez az Önkormányzati Lakhatási Minimum, melyhez jelenleg aláírókat, csatlakozókat várunk. Célunk, hogy a 2024. június 9-én megtartandó önkormányzati választásokon induló jelöltek az itt felsorolt lakáspolitikai intézkedések közül minél több mellett elköteleződjenek, megválasztásuk esetén pedig az intézkedéseket megvalósítsák.

Tagok:

Szerzők:

A 2024-es Önkormányzati Lakhatási Minimumot összeállító szervezetek.

– Habitat for Humanity Magyarország
– Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
– Utcáról Lakásba! Egyesület
– Utcajogász Egyesület
– Városkutatás Kft.

Aláírók:

Olyan szervezetek, melyek munkája kapcsolódik az Önkormányzati Lakhatási Minimum témáihoz, és támogatják, terjesztik a javaslatcsomagot.

Elkötelezett önkormányzati jelöltek:

Keressük azokat a jelölteket, akik vállalják, hogy az Önkormányzati Lakhatási Minimum pontjait beépítik programjukba, és megválasztásuk esetén megvalósítják azokat.

Ezen az aloldalon elérhetőek a már vállalást tett önkormányzati jelöltek nyilatkozatai:

Nyilatkozatok

Elérhetőség:

[email protected]

Írj, ha valamilyen formában támogatnád a 2024-es Önkormányzati Lakhatási Minimumot!